Jump to content

Ezért fontos a szűrés

2019. 06. 14. 21:07

Évente 10 betegből 3 férfi hal meg prosztatarákban.

Magyarországon 50 éves kor felett minden második férfit fenyeget a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás, mely – ha későn veszik észre – további szövődményeket, súlyos vizelési panaszokat okozhat. A KSH adatai szerint hazánkban a probléma körülbelül 520 ezer apukát érint. Ezért indult el országosan a “Szeretlek APA kampány”, melynek lényege, hogy az apukákat és férjeket rávegyük, hogy igenis el kell menni a szűrővizsgálatokra, nem csak akkor amikor már nagy a baj.

A Semmelweis Egyetem urológusai szerint Magyarországon évente 10 prosztatarákos betegből 3 férfi hal meg a prosztata rosszindulatú daganatában, holott rendszeres szűréssel 20%-kal csökkenthető lenne a megbetegedések száma.

A prosztatarák kezdeti stádiumban nem jár semmiféle tünettel, éppen ezért a férfiak nem is érzik fontosnak, hogy elmenjenek orvoshoz. Sajnos jellemző ránk, hogy csak akkor fordulunk szakemberhez, ha már megtörtént a baj. Nagy szerepe van a hozzátartozóknak abban, hogy figyelmeztessék az apákat és a férjeket, hogy menjenek el vizsgálatra.

– mondta el Dr. Riesz Péter urológus, klinikai onkológus, a Semmelweis Egyetem adjunktusa

Már a 40-45 éves férfiakat is érintheti a probléma, főleg ha a családban korábban már előfordult prosztatabetegség. A szakember szerint “ha tünetmentes állapotban felfedezik, akkor 90%-ban gyógyítható.” A leggyakoribb tünetek közt a vizelési nehézségek, a gyakori, olykor fájdalmas vizelési inger, esetleg szexuális zavarok fordulhatnak elő.

A prosztata kóros elváltozását több módon is fel lehet ismerni. Érdemes először egy egyszerű 7 kérdésből álló IPSS (Nemzetközi Prosztata Tünetértékelő Skála) tesztet kitölteni, mely segít beazonosítani a jóindulatú megnagyobbodás okozta tünetek súlyosságát. A szűrővizsgálat során a prosztata szérum antigén (PSA) koncentrációjának mérése történik a vérből, mely csupán egy apró tűszúrással jár. Alapvető fontosságú az egyszerű urológiai vizsgálat, amely során a szakorvos a végbélen keresztül tapintja végig a prosztatát. A diagnosztikát segíti, pontosítja a prosztata átfogó vizsgálata ultrahang-készülékkel.

(Forrás: szevaszfaszi.hu / fotó: pixabay.com)